Figyelmeztetés: Ez a bejegyzés nagyon hosszúra sikerült. Csak úgy érdemes belekezdeni az olvasásba, ha valóban szánsz rá néhány percet :) Csak dőlj hátra és olvass!

Hónapok óta terveztem, hogy elmegyek erre a tanfolyamra. Úgy éreztem szükség van rá, bár többen kérdezték, hogy miért, hiszen eddig is tudtam rajzolni. Igen, valamennyire tudtam, vagy inkább volt egy hitem, elképzelésem arról, hogy mennyire tudok rajzolni. És ez az elképzelés nem felelt meg nekem. Úgy éreztem valami meggátol abban, hogy igazán jól és örömmel csináljam. Reméltem, hogy a tanfolyamon kiderül mi ez a valami. (Ki is derült, de erről majd később.) Másrészt nagyon kiváncsi voltam vajon mi az a titok vagy inkább technika, aminek használatával bárki képes lesz potrtét rajzolni?

Négy napon át tartott a tanfolyam. Reggel 9-től délután 5-ig csak rajzoltunk. Rendesen lefáradtam, nem szoktam én ennyi időt munkával tölteni, mióta anyukaként is funkcionálok. Bár a Jobb agyféltekés rajzolás c. könyvhöz tartozó munkafüzet is végigvezet a tanfolyam gyakorlatain, mindenkinek inkább a tanfolyamot ajánlom. Egyedül biztosan nem csináltam volna meg az összes feladatot, főleg nem négy nap alatt... Nagyon intenzív munka volt!

Liliána, az oktatónk, rögtön az elején mondott néhány dolgot, amitől úgy éreztem, hogy itt a helyem. Rajzolás közben pedig néha az jutott eszembe, hogy mi a fenét keresek itt?? Na, nem azért mert annyira idegen lett volna a hely vagy a közeg, hanem mert a bal agyféltekémnek nem tetszett, hogy elnyomás alatt van, ezért folyamatosan beledumált abba, amit a jobb agyféltekémmel csináltunk. Aztán később már csak csöndben hümmögött.
Próbálok visszaemlékezni arra, hogy mit is mondott Liliána? Ja igen, hogy ez alatt a négy nap alatt önmagunkkal fogjuk szembe találni magunkat. (Ami azt illeti, szerintem mindig minden szituban önmagunkkal találkozunk, csak éppen a fától nem látjuk az erdőt.) Lényegében ez is egy belső utazás... Most már úgy érzem folyamatosan úton vagyok, annyi mindenre csodálkoztam rá az utóbbi időben önmagammal kapcsolatban! Végülis igaz: folyamatosan úton vagyunk, hiszen az egész életünk egy utazás! Minden pillanatban ott a lehetőség, hogy megtaláld Azt Aki Vagy!
Volt még egy fontos dolog, amit az oktatónk mondott: itt és most. A jelenlét. A jobb agyféltekés rajzolás egy meditáció, a jelen pillanat teljes megélése. (Nahát, pont erről olvasok egy könyvet: Bárhová mész, ott vagy a címe! Micsoda véletlen :DD)

A tanfolyam úgy kezdődött, hogy négy képet kértek tőlünk, azzal a céllal, hogy felmérjük a rajztudásunkat:
1. rajzoljuk le a saját kezünket
2. válasszuk ki a terem egyik sarkát és azt rajzoljuk le
3. kaptunk egy potréfotót, amit le kellett rajzolni
4. egyik társunkat kell lerajzolni

Mindezt 1 óra alatt. Lényegében gyors vázlatok készültek, de nem is lett volna kedvem belemerülni nagyon. A rajzaim tele voltak halvány segédvonalakkal, sok-sok bizonytalan kontúrral, néhány erős vonallal, ami a tényleges rajzot jelezte.

Ezek után volt egy gyakorlat a két agyfélteke konfliktusba hozására. Na hát az izgi volt. Többször is azt kiabálta a Bal, hogy ez milyen egy hülyeség és mi a fenét keresek én itt??

Ezen a képen két arcél látható. Jobb kezeseknek a baloldalival kellett kezdeni, egy vonallal megrajzolni úgy, hogy közben mondjuk a testrész nevét (homlok, orr, felső ajak, alsó ajak, áll, nyak), majd a tükörképét ugyanígy, de közben figyelni kellett arra, hogy tükörkép legyen és a két vonal kiadja középütt a vázát. (Mindezt tizenötször.) Ebből adódott a konfliktus, mert az előbbi bal féltekés feladat, a tükörképes pedig jobb féltekés. Amikor a jobb agyféltekém dominált, akkor nem volt semmi más csak csönd és a vonal, na meg én vagyis mindez én voltam (maga a vonal)... persze balról jött a duma, mert nehogy már csönd legyen a fejemben meg milyen hülyeség, hogy nem gondolkozunk..

Hát nem hülyeség. Sokkal jobb úgy rajzolni, hogy nem gondolkozunk közben, csak úgy megtörténik a rajzolás. A hagyományos rajztanulással szemben itt nem tárgyakat rajzolunk, nem arcokat, nem az egészet egyszerre... hanem vonalakat! Mindig éppen azt a vonalat, pontot, árnyékot, amit éppen látsz! Figyelj: Ahová éppen nézel, oda összpontosítod a figyelmed. Ott vagy Te is, ahol a figyelem. És a kezed csak követi a figyelmedet, de nem ő az úr, nem rajta múlik, hogy milyen lesz a rajzod. Ami a szemeden bemegy, az átsuhan az agyadon és kifolyik a kezeden... valahogy így. Mivel csak vonalakat rajzolsz, csak és kizárólag azt a vonalat, amelyikre a figyelmedet irányítod, ezért megfogalmazódott bennem egy gondolat, amit akkor mondogattam magamban, ha elbizonytalanodtam vagy a Bal rémisztgetett: "Mitől félsz? Ez CSAK egy vonal!" Egy vonalban semmi félelmetes nincsen, ellenben egy karakteres arcban, ami arra vár, hogy lerajzold, abban igen, abban van.... Ebből maradt az én mantrám: "Ez csak egy vonal!" Nekem varázsszó lett. Igen, mert én mindig be voltam .... rva, mikor rajzolnom kellett. Mindig, amikor alkotnom kellett valami olyat, amit azelőtt nem, de főleg, ha szabad kézzel kellett rajzolnom, akkor azt olyan kihívásnak éreztem, hogy berezeltem tőle: vajon meg tudom én ezt oldani? meg tudom én ezt rajzolni? jajjjj mi lesz most??? hogy kezdjek neki?? rajzolnom kell??? Neeeeee.... Miközben mindenki azt gondolta, hogy nekem ez rutin feladat, hiszen ez a hivatásom... Egek!
Nem gondoltátok, mi? Hááát... én sem gondoltam, hogy mindössze ennyi(!), ennyi tartott vissza engem attól, hogy ne csak fejben legyek művész!!!!

Hát jobb később, mint soha...

A következő feladatt volt számomra a nagy döbbenet: Lényegében úgy rajzoltuk le a kezünket, hogy oda se néztünk. Mármint a papírra nem. Úgyis hívják a technikát: vakkontúr. Ez úgy történik, hogy a szemedet végigvezeted a kezed kontúrján, miközben ugyanezzel a sebességgel húzod a vonalat a papíron. Együtt kell mozognia a tekintetednek és a ceruzádnak. Itt láthatók a próbálkozások. Némelyik tyúklábas, de azért ha jól megnézed egy-egy részlet nagyon is ott van.

Rajzok a kezemről (vakkontúr technikával)

fityisz

Teljes meditáció. Ez aztán odateszi a figyelmed a jelenre az biztos. Fantasztikus élmény volt! Ez az alapja ennek a rajzolásnak.

A következő kézrajz már az un. módosított kontúrral készült. Az idő 80 százalékában a kezemet kellett nézni, a maradék 20 százalékában pedig ellenőrizhettem a papíron, hogy jó helyre rajzolok-e. Használhattam a radírt is. Amikor a külső kontúrral elkészültem, akkor jöttek a belső kontúrok (ujjak, körmök és ráncok vonalai) szintén a módosított kontúrozással. Az árnyékolás már nem "vakon" történik.

Rajz a kezemről, módosított kontúrral. (kicsit lecsúszott a papírról)

Fül mudra (a rajz a 2. nap reggelén készült bemelegítésként)

Az első nap utolsó feladata volt a legkellemesebb számomra. Eddigre már megértettem a jobb agyféltekés rajzolás alapjait és kellően elfáradtam ahhoz, hogy ne gondolkozzak. Jobb agyféltekém átvette az uralmat. A cipőnket kellett lerajzolni, kitettük magunk elé az asztalra és hozzáfogtunk a körvonal megrajzolásához, úgy hogy végig a cipőt néztük és csak néha-néha pillantottunk a papírra. Majd ugyanígy megrajzoltuk a belső körvonalakat, mintákat, cipőfűzőt, fő részeket és az apró részleteket is. Végül jöhetett az árnyékolás. Rajzolás közben teljesen ellazultam. Furcsa, de ez a rajz szinte magától készült el, mintha ott sem lettem volna, csak figyeltem, ahogy megtörténik a kép... és egyszercsak ott volt. Közben mégis a folyamat minden pillanatát megéltem, de olyan könnyedén és gondolatok nélkül... teljesen a rajz részévé váltam.

Cipőm (módosított kontúrozással)

Második nap reggelén torokfájással ébredtem. Igazából meg sem lepődtem, csak nem tudtam értelmezni miért pont most kezdett fájni? A torokcsakrám körül már több probléma is adódott az életem során (gondolok itt a gyerekkori fülgyulladásokra, a mandulák kivételére, a pajzsmirigy problémákra és hát a hallásommal kapcsolatos gondokra). A torokcsakra a kreativitás és a személyes önkifejezés területéhez kapcsolódik...  Valamit megmozdíthatott bennem az első napi rajzolás, mert a torokfájás a csakra túlműködését is jelezheti, nem csak blokkokat. Talán a többletenergia közvetett hatására fájdult meg a torkom..

Visszatérve a tanfolyamra. A második nap arról szólt, hogy lukakat rajzoltunk :D Jobban mondva a tárgyak körüli levegőt vagyis negatív tereket. Ha a negatív terekre fordítjuk a figyelmünket, akkor kibabrálunk a Ballal, mivel értetlenkedve nézi, hogy mi is ez... nem ismeri fel.

A bal agyféltekével az a "baj", hogy túl logikus. Vagyis hát nem baj, mert bizony jócskán van az életnek olyan területe, ahol fontos a logikus gondolkodás. A művészet és az alkotás viszont a jobb agyfélteke feladatköre. Ezért megy könnyebben a rajzolás, ha a közben a jobb agyféltekénk dominál. Ezt némi gyakorlással lehet elérni, és bizonyos látásmód kialakításával. A vakkontúrozás, a módosított kontúrral történő rajzolás ezt a jobb agyféltekés látásmódot erősíti. A negatív terek, vonalak, formák megfigyelése is ezt szolgálja. Ilyenkor elvonatkoztatunk a tárgytól. Ezért írtam azt, hogy nem arcot és nem cipőt, nem kezet rajzolunk, hanem csak vonalakat, formákat, tereket. A hagyományos rajziskolában sokszor pont az ellenkezőjét tanítják (bár a negatív terekre ott is felhívta a figyelmem egy tanár), mindig hangsúlyozzák, hogy az egész képet nézd, valamint mindig lásd, hogy mit rajzolsz: kezet, arcot vagy akár cipőt. A baj ezzel az, hogy amint kezet vagy szemet akarsz rajzolni, a bal agyféltekéd küld egy szimbólumképet arról, hogy miként is néz ki egy kéz vagy szem. Ez a szimbólumkép pedig általában nem egyezik meg azzal a kézzel vagy szemmel, amit Te látsz és le akarsz rajzolni. Ez az oka annak, hogy nem sikerül azt lerajzolni, amit látsz. Ezért irányítjuk  a figyelmünket a negatív formákra, terekre és egyszerűen csak vonalakra. Így kapcsoljuk  ki a bal agyféltekénket. A tanfolyamon ezt a jobb agyféltekés látásmódot alakítjuk ki különböző gyakorlatokkal.

Második nap a negatív terek érzékelése mellett az árnyékolásról szólt. Végre megmutatták, hogyan kell élethű szemet rajzolni, árnyékolással kifejezővé tenni. Ezt sosem tanították nekem, semelyik rajztanfolyamon! Nagyon hasznos nap volt ez.

A harmadik napon rajzoltunk először potrét kép alapján. Persze először a szokásos ijedség jelentkezett: hogyan fogom én ezt lerajzolni? De amint Liliána lebontotta számunkra a rajzolás menetét lépésről-lépésre: terek, formák és vonalak megfigyelésére ("ez csak egy vonal!"), rögtön szertefoszlott a kezdeti félelem és izgalmas várakozássá alakult át. Végül pedig örömteli elégedettséget éreztem. Íme Az aranyásó:

Az aranyásó

Az aranyásót minden résztvevő lerajzolta. Az eredeti kép is egy grafitrajz. Liliána többször is elmondta: Senki sem fogja pontosan ugyanúgy lerajzolni Az aranyásót, mint ahogy az eredetit az alkotója, bármennyire hasonlít is majd rá a saját rajzunk. És a másolatok sem lesznek egyformák, bár nagyon hasonló rajzok fognak születni. Mert mindenki csak önmagát tudja lerajzolni. Csak azt tudod kifejezni, Ami Te vagy. :)

A nap végén pedig újra le kellett rajzolni azt a portrét, amelyet az első nap elején kaptunk feladatként rajztudásunk felméréséhez. Majd a végén egymás mellé tettük a két rajzot:

Bal oldal: 1. nap elején készült. Jobb oldal: 3. nap végén rajzoltam.

És itt az eredeti fotó:

Egy kicsit emlékeztet az utcai portrérajzolók műveire, ugye? :) Lehet ezt szeretni vagy hümmögni... meg azt mondani, hogy ez nem is igazi művészet... És mi az igazi művészet? Mi az, hogy igazi? Miért kéne az igazi alkotáshoz vért izzadni és szenvedni? A rajzolás képessége mindenkiben ott van, ezzel a látásmóddal tényleg bárki megtanulhat rajzolni. Sok gyakorlással egész magas szintre fejlesztheted a tudásod. Előbb-utóbb mindenkinek kialakul a saját stílusa, a saját vonalvezetése és látásmódja. Sokat kell gyakorolni, eleinte sokat kell másolni (képről vagy modell alapján) ahhoz, hogy aztán saját kútfőből dolgozhassunk. Ez csak egy eszköz, amit úgy használok, ahogy akarom, ahogy én tudom... ahogy csak én tudom. Hiszen, csak azt tudom kifejezni, Ami Én Vagyok. Mert hiába majdnem ugyanolyan a kép, mint az eredeti, azért mégsem tud ugyanaz lenni. Ahogy az aranyásók sem lettek egyformák...

A negyedik nap nagy feladata a saját potrénk elkészítése volt. Liliána mindenkit lefényképezett és a fénykép alapján megrajzoltuk a potrénkat. Végre azzal az érzéssel kezdtem neki a munkának, hogy tudtam: meg tudom rajzolni!

Önarckép